Love horses
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Idzetek
 
K♥
 
n :))
 
Viccek :D
 

♪Megasztr♪
 
EMO
 
PiXXeK
 
♥Szereplk♥
 
Egyb
 
|Aranyos|


Aranyos
Minden idk legjobb hazai ugrlova

Elszr az rknyi lovasiskola tiszti tovbbkpz tanfolyamra helyeztk, majd Tatn a londoni olimpira kszl ttuszk edzpartnere lett. Ksbb, a Kossuth Akadmin indult elszr versenyen, Tokaji Mihllyal a nyergben. Izmosodott, felcseperedett, srga szre fnyesedni kezdett, el is neveztk Aranyosnak. A Bstya, majd a Dzsa SE szneiben eleinte hajlamainak megfelelen tvol- s magasugr versenyeken csillogtatta rendkvli kpessgeit. Els komolyabb lovasval, Szatola Alberttel 207,- illetve 224 centimteres ugrst is produklt, mert mindene az ugrs volt. Sori, mert csak gy becztk Aranyost, szmtalan magyar bajnoksghoz segtette Szatola Albertet, akit az ismeretlensgbl nemzetkzi hrnvhez juttatott. Szatola, fkezhetetlen, bravrokra hajlamos sztnei rokonllekre talltak Aranyosban, s amg a vakmersg s nyers temrzk elgsges, addig a pros nagyszer teljestmnyekre volt kpes.

Aranyos nemzetkzi szereplseit Bukarestben kezdte meg 1953-ban s ekkor kt els hely megnyerse, fzdik az egyttes nevhez. Aranyos mellett a korszak kitn kpessg lovai voltak, mint Hvirg, Brsony, Lva, Higany, hogy csak a legjobbakat emltsk, olyan lovasokkal, mint Somlay Lajos, Hajd, Mrkus, Karcs Imre, aki ksbb Aranyost rklte Szatola tvozsa utn. Az 1956-os vi stockholmi verseny eltt / a Nemzetkzi Olimpiai Bizottsg dntse szerint a Melbourne-i olimpia lovas-versenyeit Eurpban, Stockholmban bonyoltottk le/az NDK-ban,Lengyelorszgban-majd Stockholm utn Helsikinibe is helyt llt a kisebb vetlytrsakat felvonultat versenyeken. 1956-ban, Stockholmban, a hbor utni els olimpiai versenyen, amelyen magyar ugrlovasok is rszt vehettek,- nemzetkzi versenytapasztalatok nlkl indultak -, ahol, sem lovas, sem l nem ltott olyan sznvonal plyt, melyen versenyeznik kellett, nem szlva a flnyes tuds ellenfelekrl.

A plyn csak a rendkvli ugrkpessg Aranyos jutott vgig, Szatolval. Szondy s Somlay nem rt el eredmnyt. 1957-ben, Szatola utn, Hajd Jzsef prblkozott, s lete els klfldi versenyn, Zgrbban, a vros Nagydjrt foly vetlkedsben harmadik lett. Lipcsben, a Nemzetek Djban, Aranyos lovasa, mr Karcs Imre, vadszugratsban kt els helyet szerzett. Az 1958-as versenyszezonban Karcs Imre, Aranyossal az v legjobb ugrlovasnak bizonyult, Mra Lszl eltt. Karcs Imre, melegszv, csendes, szorgalmas ember volt. Szerette t, taln jobban, mint a msik, de kihvsok is nagyok voltak. s most is jttek a sikerek: 1959. Wroclav, a Nagydj s a Nemzetek Dja, Budapesten ugyancsak, 1959. Budapest, a Poussance 190-nel elrt nyerse, a kznsg mmoros nneplse mellett. A magyar lovasvlogatott msik jelents llomsa az eurpai lovasfvros, Aachen volt. Mrt s Karcst a mr flelmetes ellenflnek ismert d’Inzeo – fivrek ktszer is csak nagy nehezen szortjk maguk mg a msodik helyre. Lipcsben s Budapesten is kiemelked gyzelem. s kszlds az olimpira, Rmba. 1960-ban mindenki Rma lzban g, lovasaink sem kivtelek termszetesen.

Eltte egy hivatalos nemzetkzi verseny Torinban, ami egyben vlogat verseny is, Somlay, Suti, Mra, Szabados, Hajd, Karcs s Bbel rszvtelvel. A klfldi szaklapok ltal a "meglepen j magyar csapat " az olaszok s a nyugatnmet lovasok utn, harmadik a Nemzetek Djban, majd ezutn Rotterdamban, a nemzeti rangot ad Nemzetek Djban, a magyar vlogatott, Karcs-Aranyos, Somlay- Okulj, Mra – Szertelen, Suti – Szplny rvn, a msodik helyen vgez.

1960 Rma. Az egyni ugrverseny a Piazza di Siena rgi rmai arnjban, a csodlatos antik levegt raszt rmai versenyplyn. A magyar csapatban Karcs Imre Aranyossal, s Suti Istvn Szplnnyal esllyel indult. Somlay lova, Okulj s Mra Szertelenje viszont ilyen risi teljestmnyre nem volt alkalmas.
 A kitn formja tetpontjn lv Aranyos, aki ugyan mr nem tartozott a fiatal lovak kz, de rendkvli kpessgei feledtettk 15 vt. Kszlt r, tbb olimpia nem telt ki letkorbl, hiszen a l lete is vges. Taln most sikerl, s sikerl „ Sell” –t is megelzni, aki bronzrmes volt Berlinben. Karcs s Aranyos a magyar sznek gyzelmrt akart harcolni s gyzni.
Nagyon nehz volt a plya, de erre mr tudatosan kszltek fel, a tapasztalatok birtokban.         
Aranyos impozns formban, kitnen kezd. A plya felig csak 4 hibapontja van, ami nagyon j eljel a tbbi versenyz sszehasonltsval is, azon a plyn, ami sokak lltsa szerint az eddig ptett legnehezebb versenyplya. s ekkor trtnik a tragdia. Karcs az risi idegi megterhels slya alatt egy pillanatra kihagy, nem kerli meg a fordulzszlt s kizrjk. Rma tndkl azrkk ege pillanatra elsttlt a magyar szemek ell. Szertefoszlottak a remnyek….

Aranyos ezek utn nyugdjba ment. Amivel mostoha sorsa ads maradt, amit elmulasztott, azt a sportbartok megadtk szmra: a kerteski mnesben legelhetett, szaladglhatott az letre, versenyre kszl csikkkal. lete sznes, vltozatos volt, nem rajta mlott, hogy az ugrsportban nem rhetett el Kisbr s Kincsem nemzetkzi diadalt megkzelt sikereket.
Aranyos lelke elvgtatott az jszakba, ahol a fnyes csillagok kztt rk megnyugvsra lelt, szve a bbolnai Pipaszr erd T – tisztsn alaptott Hres Lovak Temetjben pihen.

 
Chat
Ne kromkodj! Ksz
Nv:

zenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
▄▀Ennyi▄▀
Induls: 2007-05-28
 
Men
 
▄▀Szavazz▄▀
Hogy teccik az oldal?

Nagyon j
J
Elmegy
Nem teccik
Szavazs llsa
Lezrt szavazsok
 
Lovas programok
 
|Sport|
 
|Eszkzk|
 
|Hres lovak|
 

|Chica|
 
|Oldik|
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!